Mire számítsak?
Amikor először látogatsz el közénk, ugyanúgy örülünk neked, mintha már régóta járnál hozzánk. Az ajtóban a gyülekezet lelkipásztora fogad, segít, hogy ne érezd magad kellemetlenül az új helyen. A gyülekezeti teremben senkinek nincs foglalt helye, tehát oda ülhetsz, ahová épp szeretnél, senki nem fog felállítani.
Az istentiszteletet 9:30-kor kezdődik. Elénekelünk egy éneket, majd a lelkipásztor köszönti a gyülekezetet, és elmondja, hogy mi lesz aznap az istentisztelet témája.
Az alkalom során verset hallgatunk, egy rövidebb szakaszt olvasunk a Bibliából, imádkozunk, és éneklünk.
Mindezt azért tesszük, hogy a figyelmünket minél jobban Isten felé fordítsuk. Hitünk szerint minden alkalommal, amikor együtt van a keresztény gyülekezet Isten is jelen van közöttük. Ebből a jelenlétből fakad az a felüdülés, ami feltölt bennünket, és irányt mutat számunkra.
Remélem hamarosan személyesen is találkozunk!
Veres Gábor

- Istentisztelet
- Bibliaóra
- Hitoktatás
Hamarosan...
Hamarosan...
Hamarosan...
„Ha ragaszkodtok a tanításomhoz, engedelmeskedtek a szavamnak, és annak megfelelően éltek, akkor valóban a tanítványaim vagytok. Akkor majd megismeritek az igazságot, az igazság pedig megszabadít titeket.”
János 8: 31-32